Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

Főoldal

Újabb interjú

2016.07.30. 17:51, Angie

A már sokat emlegetett Comic Con-on rengeteg interjú készült Chloe-ékkal, ezeket igyekszünk - amennyire tudjuk - időrendben elhozni. (Még mindig csak a Comic-Con első napjánál tartunk, úgyhogy még bőven van!) Ezúttal a Marvel Entertainment youtube csatornájára felkerült interjút hoztam el, és érdemes figyelni Minget is az elején, nagyon aranyosan játszik a kis bábúval :D

Kis összefoglaló a videóban elhangzottakról:

- Fény derült arra milyen lesz a Szellemlovas autója, a színészek is most látták először a járművet. (A leleplezős videót megtudjátok nézni itt.)

- Ez az autó vs. Lola? Liz Lolát mondta, és Clark is elmondta, hogy ez az autó se semmi, de Lolával ellentétben ő nem tud repülni. Ming szerint pedig sokan még kissé csalódottak is voltak, hogy nem Lola volt a lepel alatt.

- A legjobb igazgató szerintük Jemma lenne, a legrosszabb pedig Fitz.

- Chloe feltette a kérdést, hogy eltudnák-e képzelni Ming milyen igazgató lenne. Nem May, hanem csak Ming. Chloe meg is kérdézte, hogy mik lennének a szabályok az ő rendszerében, amire Ming, "Csak a szeretet." - tel válaszolt.

- Ráterelődött a szó a 10 órás műsorsávra, és arra is, hogy megkapták az első szövegkönyvet. A riporter megkérdezte, hogy érzékelik-e a különbséget. (Ugye a műsorsáv miatt). Chloe elmondta, hogy igen. Kicsit szexisebb, másabb, és érettebbek a viccek is. Clark: "De még mindig családbarát! Ha a te családod is egy kicsikét őrült. Mint a miénk."

IMBD interjúk

2016.07.29. 17:40, Angie

A Shield stábja számára a Comic-Con július 22-én vette kezdetét, aznap a IMBD jachtjára is ellátogatottak, erről két videót kaptunk. (A hajón készült képeket pedig Cat még akkor fel is töltötte a galériánkba, ha még nem láttátok őket, katt ide.)

Az első videóban Liz húzott egy kérdést, és arra kellett válaszolniuk, hogy kivel szokták őket összekeverni. Nagyon aranyos mindenki, Henry válasza nagyon  jó volt. ("Mindenkivel, aki kopasz, két méter magas, és sötétbőrű.")

Chloe: Engem nem úgy személy szerint kevernek valakivel, hanem például: "Te is ott voltál annál a fogorvosnál?" Vagy: "Te voltál az, aki takarított nálam?"

A másik videóban pedig a Szellemlovas volt a téma. Mivel a videók még a Panel előtt készültek, ekkor még nem jelentették be a Szellemlovas érkezését, de a riporter nagyon jól megtippelte, hogy ki fog majd érkezni a negyedik évadban.

Exkluzív videók

2016.07.28. 18:30, Angie

Említettük, hogy a Comic Con - on kapott videókat külön bejegyzésben hozzuk majd el, hogy jobban áttekinthető legyen. A 4. évados mini traileren kívül még két videót kaptunk, méghozzá eddig nem látott meghallgatásos felvételeket. Mindenképp nézzétek meg őket! :)

Az egyik egy Chloe és Brett meghallgatás. Chloe elmondta, ekkor találkozott először Bret-tel. A felvételt Joss Whedon rendezte.

A másik videó pedig egy Fitz&Simmons-os meghallgatás. Jeph megkérdezte Lizt és Iaint, hogy emlékeznek-e az első alkalomra, amikor találkoztak illetve az első meghallgatásra. Mindketten azt mondták hogy nem. Jeph pedig ezután a megkérdezte a közönséget, hogy szeretnék-e látni a felvételt.

Fotósorozatok, Women of Marvel Panel

2016.07.27. 21:17, Cat

A Comic Con alkalmából készült pár fotósorozat a Shield színészeiről. Eddig ugyan csak pár képet kaptunk a sorozatokból, de azokból is megállapítható, hogy nagyszerű felvételek lesznek. Sajnos van amelyik nem a legjobb minőségű, de természetesen cserélni fogom amint előkerül egy jobb változat. A második kis képre kattintva azt a sorozatot láthatjátok, amely az egyik kedvencemmé vált.

Július 24-én tartották a Women of Marvel Panelt. A panel fordítását egyelőre nem, de az eseményen rögzített képeket elhoztam nektek.

4. évad trailer

2016.07.26. 16:43, Angie
Címkék: AOS Comic Con

Bár a 4. évad forgatása még csak most kezdődött el, kaptunk egy fél perces trailert a Comic Con - on, amelyben kiderült, hogy a következő évadban érkezik a Szellemlovas!


És egy pár szó a színészről is:

Gabriel Luna fogja magára ölteni Robbie Reyes (Szellemlovas) szerepét. A színész 1982-ben született Amerikában, és a Matadorm illetve Wicked City című sorozatokan is egyaránt főszerepet játszott. Mindemellett több filmből és Tv sorozatból ismerős lehet, hiszen többek között a Szökésben, és az NCIS: Los Angeles-ben is feltűnt egy-egy epizód erejéig.

 

Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros