Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

Főoldal

Nagyon magam alatt voltam

2016.07.17. 16:53, Angie

Először is gyorsan pár szó az előző bejegyzésben írt szavazásról! Cat említette, hogy a  Shield is versenyben van az Entertainment Weekly Fall TV Preview címlapjáért. A sorozat sikeresen továbbjutott a 3. fordulóba, ahol most a The Big Band Theory-val kell megküzdeniük. A mostani forduló még 2 napig tart, és az előző poszt végén található SZAVAZOKRA kattintva (kicsit várni kell még betöltődik az oldal) tudtok voksolni! :)

A mai friss pedig a 3. évad végéről szól, ahol két nagyon fontos szereplőtől búcsúzott a sorozat. A sorozat színészei és munkatársai elmesélték, hogyan érintette őket ez a döntés. Chloe elmondta, hogy nagyon maga alatt volt, és mivel velük dolgozott a legtöbbet, már semmi sem lesz a régi.

Kaptár vs. Daisy harcjelenet forgatása sokáig elhúzódott. Olyannyira, hogy elvileg még a Wrap party is nélkülük kezdődött el.

Chloe: Egyszerre szomorú és vicces így lezárni a történetünket, mert ő volt az első akivel találkoztam még azelőtt, hogy a sorozatba is beválogattak volna. Volt akkoriban egy közös felolvasó próbánk.

De nemcsak Brett távozott a sorozatból, hanem Luke Mitchell is, akinek a karaktere, Lincoln, feláldozta az életét, hogy Daisy-t, és a világot is megmentse.

Chloe: Nagyon magam alatt voltam. Mind tudtuk, hogy búcsúzunk majd valakitől, de aztán kiderült, hogy kettő embertől is búcsút veszünk. Nagyon nehéz volt, főleg a felolvasásnál. Nem igazán tudtam a próbát sem végig csinálni. A Luke-kal való közös jelenetet, és a kettőjük halálát olvastuk fel, amikor éreztem, hogy jönnek a könnyek, és sírni kezdtem. Sohasem sírtam még felolvasásánál. Velük forgattam a legtöbbet, szóval sok minden más lesz számomra a következő évadban. Nagyon sokkolt az egész, még mindig nehezen tudom felfogni.

POP! Daisy Johnson baba

2016.06.26. 19:13, Cat

POP! tovább bővíti a A S.H.I.EL.D. ügynökei babái számát . Phil Coulson (és Lola) és May mellett Daisy Johnson/Skye/Quake kap egy figurát. A miniatűr (9 cm) Daisy augusztus 31-én kerül a boltok polcaira Angliában, egyelőre csak előrendelni lehet, a képen látható dobozba lesz csomagolva.

Új Promo kép

2016.03.06. 22:32, Cat

Harmadik évad második felének vetítése előtt előkerült pár új promo kép a karakterekről. A Daisy-ről készültet megnézhetitek a galériánkban, a többiekét pedig kicsiben fent.

Valentin-napi kártyák

2016.02.14. 20:25, Cat

A Shield hivatalos Facebook és Twitter oldala gondolt ránk Valentin-nap alakalmából és készítettek nekünk két kártyát két küldönböző méretben:

Video Monday

2016.02.01. 15:41, Angie

Újra itt a Video Monday, amikor mindig igyekszünk egy mások által készített nagyon jó Agent of Shield-es videót megosztani. Először a mostani héten is egy Skye&Ward-os videót szerettem volna választani, de aztán végül egy Daisy Johnson-os videó mellett döntöttem. Remélem tetszeni fog! Illetve ma nemcsak hétfő van, hanem egy újabb hónap kezdete is, szóval Boldog Februárt mindenkinek! :)

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros