Emlékeztek az első évad harmadik részére? Amikor elrabolták a S.H.I.E.L.D. által védett tudóst, dr. Franklin Hallt. Az elrabló az egykori társa Ian Quinn, aki a doktor segítségével akarja megcsinálni a korábbi tervüket. Skye-t küldik be elsőnek, aki szabad bejárást biztosít majd Wardnak és Coulsonnak.
Skye ugyan lebukik, de sikerült megszereznie a fegyvert, amit nem akar használni, egyetlen menekülő utat talál, leugrik az emeletről a medencébe. A következő videó ezen rész felvételébe nyújt betekintést:
Chloe elmondja a videóban, hogy a kaszkadőre ugrik először - a dobozos rész - majd később ő a medencébe, mivel ez az első "kaszkadőrmutatványa" nagyon sokat készült rá.
Az elmúlt hetekben is válaszoltak a külföldi oldalakon sorozatokkal kapcsolatos kérdésekre. Szerencsére az Agents of Shield is szóba került. Az első kérdés-válasz a TVLine-ról, a második pedig az Entertainment Weekly-ről van:
Látni fogjuk még Andrew-t, vagy ő már csak Lash marad?
Amikor legutóbb láttuk Andrew-t, úgy tűnt, hogy uralma alatt tudja tartani a benne levő szörnyeteget, de hogyha külön is tudna válni az Inhumán alteregójától – főleg a múltkori pusztítása után – nem tud teljesen megszabadulni Lash-től. Ming-Na-Wen: "May reménykedik, hogy Andrew-t még vissza lehet hozni. De nem hiszem, hogy ez a közeljövőben meg fog történni. Nem tudom."
Elizabeth Henstridge azt mondta, hogy Simmons Fitz iránti érzései csak még erősebb lesznek. Bármi ezzel kapcsolatban?
Három hónap telt el a Maveth-ben történtek után, de Simmons még mindig próbálja feldolgozni a történteket. Elizabeth Henstridge: "Fitz az egész idő alatt nagyon támogató volt. Simmons egyre közelebb kerül majd hozzá, szereti őt, és vele akar lenni. Nem feledkezett el Will-ről sem, de vele kapcsolatban inkább bűntudatot érez. Kis lépésekben haladnak (Fitz és Simmons), akár együtt lesznek majd, akár nem.
Kiderültek a Kids Choice Awards 2016 hivatalos jelöltjei. Örömmel jelenthetem be, hogy Chloe és a sorozat is jelölést kapott, sőt Ming-Na Wen is, igaz ő Chloe ellenfele lesz! :)
A díjátadót március 12-én fogják megrendezni Los Angeles-ben, ebben az évben a házigazda Blake Shelton lesz.
Szavazni a belinkelt képeken tudtok, akár egymás után többször is. :)
Újra itt a Video Monday, amikor mindig igyekszünk egy mások által készített nagyon jó Agent of Shield-es videót megosztani. Először a mostani héten is egy Skye&Ward-os videót szerettem volna választani, de aztán végül egy Daisy Johnson-os videó mellett döntöttem. Remélem tetszeni fog! Illetve ma nemcsak hétfő van, hanem egy újabb hónap kezdete is, szóval Boldog Februárt mindenkinek! :)
A telltaletv.com összegyűjtötte a tavalyi év legjobb 5 szuperhősét. Ebbe a listába nagy örömünkre Chloe karaktere, Daisy is bekerült! Az összesítésben helyett kapott még Kara Zor-El (Supergirl), Matt Murdock (Daredevil), Clarke Griffin (The 100) és Jessica Jones (Jessica Jones) is.
Fantasztikus év volt a tv-ben, legalábbis ami a hősöket illeti. Több képregényt adnak ki, mint valaha és a drámák sokfélesége új terepet biztosít a hősies karakterek számára.
Daisy egy tipikus, nagyszájú (de mégis briliáns) hackerként kezdte, és lassan egy Melinda Mayhoz hasonló igazi harcossá vált. De a misztikus kristályokkal, és az erkölcsileg bizonytalan szüleivel való találkozás volt az, ami a Quake-ként ismert szuperhőssé tette őt.
Mostanában pedig láthatjuk, hogy Daisy részről-részre egy olyan erős és magabiztos vezetővé válik, aki a saját (Inhumán) embereiért küzd, a Shiled-es barátaival karöltve. Daisy története is beleillik egy szuperhősös történetbe, és nagyon jó látni, hogy egyre jobban felfedezi és használja az erejét.